Dedikációs kép Zsigmond királyról a Kriegs vnnd Pixenwerch néven ismert haditechnikai kéziratban

Ismeretlen miniátor, 1440-1450 k.

A kódexet nyitó miniatúra főalakja a jellegzetes szakáll és kucsma alapján Luxemburgi Zsigmonddal azonosítható, amint ezt a címer is megerősíti. Az uralkodó előtt a szerző térdel;a trónus mellett császári zászlót tartó páncélos lovag áll, a jelenet tanúja továbbá még három férfiú és egy apród is. A jelenet levéldíszes kerete még négy, konzolokon álló és szoborként felfogott, címerpajzsot tartó ill. nyilazó figurát ábrázol. A keret részletformái – és az egész kódex egyéb jellegzetességei – kizárják, hogy ezt a példányt 1437, tehát Zsigmond halála elé datálhassuk. Ennek értelmében a kódex nem lehetett Zsigmond tulajdonában, viszont egyértelműen egy Zsigmondot ábrázoló dedikációs képet másol, akkor is, ha az ambrasi császári gyűjteményig visszavezethető provenienciája alapján esetleg III. Frigyesé lehetett.

Jelzet: MMH 50054. sz.

Műtárgy típusa: kézirat

Anyag, technika: pergamen, színezett tollrajz

 

A Zsigmond-kor egyéb tárgyi és képi emlékei