Kerlési csata, harc a kun vitézzel (Magyar Anjou Legendárium)

Ismeretlen készítő, 1320–1340 körül

A kerlési csatáról (1068) a Képes Krónikában olvasható, hagiografikus motívumokkal rendelkező leírás részleges hasonlóságot mutat a Magyar Anjou Legendáriumban látható miniatúrákkal. A Képes Krónikában így beszélik el a kerlési csatát:

Végül Boldogságos László herceg meglátott egy pogányt, aki a lova hátán egy szép magyar lányt vitt. Mármost Szent László herceg azt hitte, hogy az a váradi püspök leánya, és bár súlyos sebesült volt, mégis nagy sebesen üldözőbe vette azon a lován, melyet Szögnek hívott. Amikor pedig már majdnem elérte, hogy ledöfje lándzsájával, egyáltalán nem tudta, mert sem az ő lova nem futott gyorsabban, sem annak a lova nem maradt le egy csöppet sem, hanem mintegy karnyújtásnyi távolság volt a lándzsa és a kun háta között.

Így hát Szent László herceg odakiáltott a lánynak, és mondta: „Szép húgom, ragadd meg a kunt az övénél, és vesd magad a földre!” Az így is tett. Mivel Boldog László herceg távolról nem tudta lándzsájával elérni, a földön fekve akart vele végezni. A lány azonban erősen kérlelte, hogy ne ölje meg, hanem engedje el. Ebből is meglátszik, hogy az asszonyoknak nincs hitük, mivel valószínűleg bűnös szerelemből akarta őt kiszabadítani. A szent herceg azonban sokáig viaskodott vele, s miután elvágta az inát, meggyilkolta. Hanem a lány nem a püspök lánya volt.

A király tehát és a dicső hercegek, miután csaknem az összes pogányt megölték, s az összes keresztényt kiszabadították a fogságból, az egész Magyarország szerencsés seregével győzelmi diadalban örvendezve tértek vissza. „Lett” tehát „nagy vigasság” egész Magyarországon, s „himnuszokkal és imákkal áldották az Istent,” aki győzelmet adott nekik.

Képes Krónika, 70. o. (Bollók János fordítása)

A legenda a középkori magyar falképfestészet legnépszerűbb témája volt a 14-15. században, a Magyar Anjou Legendáriumban sajátos megjelenítést kapott, melynek eltéréseit az előbbi történettől az alábbiak mutatják meg. A legendáriumban két folión,  négy-négy minatúrán ábrázolták a legendát.

Az első folio (Biblioteca Apostolica Vaticana, Vat. lat. 8541, f. 82r) miniatúrái:

– az első képen Szent László ördögöt űz, kezében keresztet tart,

– a második képen a Magyarországra törő kunokkal harcol László,

– a harmadik képen a király harc közben megsebesül egy kun buzogánytól,

– a negyedik képen a kunt, akit lerántottak a lováról, a hajánál fogja a király, miközben a lány László bárdjával átvágja a kun inait.

A második folio (Biblioteca Apostolica Vaticana, Vat. lat. 8541, f. 83v) miniatúrái:

– a lány lefejezi az őt foglyul ejtő kunt,

– a kimerítő harcot követően a király megpihen a megszabadított lány ölében,

– a király felismeri, hogy nem egy lányt mentett meg, hanem Szűz Máriát, aki meggyógyítja az uralkodó sebeit,

– László megköszöni Isten segítségét, s ima közben a levegőbe emelkedik (elevatio).