Meghatározás

Cím: Magyar király címere (Donaueschinger Wappenbuch)

Dátum: 1460-as évek

Helyszín: Karlsruhe, Badische Landesbibliothek, Hs. Don. 496, f. 6r

Jelzet: 

Leírás: A címerkönyv 140 fólióból áll. A 27 szegmensre osztott címerkönyvben a legtöbb szegmensben szereplő személy címere Dél-Németországból származik. Az 1. szegmensben a Kilenc Vitéz látható, a 2. és 6. szegmens pedig valós és képzeletbeli országok címerének keverékét tartalmazza. Néhány külföldi származású személy címere a 4., 7. és 14. szegmensben jelenik meg. A címerek egy része 1433 előtt készülhetett el, végleges formáját a kézirat az 1460-as években érte el.

A Kilenc Vitéz három darab hármas csoportban kapott helyet. A hármas szám mágikus jelentéssel bírt. Ilyen háromszor hármas felosztásban a hősök először Jean de Longuyon Voeux du paon (A páva fogadalma) című francia költeményében tűnnek fel 1312-ben. Longuyon a kortárs chanson de geste-ből, a történeti művekből és a Bibliából kilenc híres férfit választott ki, akik aztán rendkívül népszerűvé váltak egész Európában, majd idővel a címerek is részévé váltak az ikonográfiájuknak.

Longuyon háromszor hármas felosztásában az alábbi hősök kerültek be: Hektór, Nagy Sándor és Caesar (antik, pogány hősök); Dávid, Józsué és Júdás Makkabeus (ószövetségi hősök); Nagy Károly, Artúr király és Bouillon Gottfried (középkori keresztény hősök). E hősök a tökéletes harcos minden vonását megtestesítették: győztes hadvezérek és uralkodók voltak, akik dicsőséget hoztak népükre, hűséges követőket vonzottak, és harci vitézségükről voltak ismertek. Olyan erényeket képviseltek, amelyeket a korabeli elit nagyra tartott: udvariasság, hűség, vitézség, állhatatosság, nagylelkűség, őszinteség.

A tizenöt képzeletbeli birodalom két levélen jelenik meg, az utolsón (f. 5v) szerepel Bosznia, Dalmácia és Horvátország neve, amelyek mind Magyarországtól függtek (f. 5r).

A magyar címerek a harmadik szegmenshez, a 6r folióhoz tartoznak, a címerkönyvből a 35-40. címerábrázolások sorolhatók ide. A felső sorban az első címer Garai Miklósé (címerpajzs: kék alapon ezüst kígyó, amely ezüst gömböt nyel el; sisakdísz: két kiterjesztett szárny, a címerképpel díszítve), a második Filippo Scolarié, azaz Ozorai Pipóé (címerpajzs: ezüst alapon három fekete harántsáv; sisakdísz: női büszt, zöld ruhában, hosszú fonott hajjal), a harmadik Perényi Miklósé (címerpajzs: kék alapon egy öregember feje két kiterjesztett, sasszerű, tollas karomban; sisakdísz: a címerábra ismétlődik). Az alsó sorban az első címer az ausztriai eredetű „von Wolfurt”-családé, akik Vöröskői néven tagozódtak be a magyar nemességbe az 1360-as években, korábban Nagy Lajos zsoldjában szolgáltak a Nápolyi Királyság elleni háborúban (címerpajzs: arany alapon kék ágaskodó farkas; sisakdísz: farkasfej), a második Maróti Jánosé (címerpajzs: ezüst alapon vörös–ezüst cölöpös harántpólya; sisakdísz: két szárny a címerábrával), a harmadik Stiborici Stiboré (címerpajzs: vörös alapon két arany holdsarló között egy fekete egy kétlábú, szárnyas sárkányfej, azaz wyvernus-fej, a pajzs felső részén két hátat fordító holdsarló, közöttük kereszt; sisakdísz: a címeralak ismétlődik).

Készítő

Ismeretlen

Hivatkozás

Erre a műtárgyra az alábbi URL alapján hivatkozhat:

Magyar címerek (Donaueschinger Wappenbuch)