
Zsigmond Angliában Szent György szívereklyéjével
Ismeretlen, 1483 k.
Az ábrázolást egy illusztrált középangol nyelvű életrajz (The Pageants of Richard Beauchamp, Earl of Warwick) tartalmazza, amely Richard Beauchamp, Warwick 13. earljének életét mutatja be. A kézirat egyetlen példányban maradt fenn, feltehetőleg Brugge-ben készült az earl lánya, Anne Beauchamp számára. A kézirat összesen 55 tollrajzot – ún. pageant-et – tartalmaz, amelyek Beauchamp életének főbb eseményeit örökítik meg, rövid magyarázó feliratok kíséretében.
A Zsigmond császárt is ábrázoló képen két jelenet látható. Az első jelenetben egy ünnepélyes felvonulás bontakozik ki, amelyet több főúr vezet. Richard Beauchamp, Warwick earlje fejfedő nélkül, páncéljára öltött címeres köpenyben halad, és Zsigmond császár előtt viszi a kardot. Zsigmond köpenyben, jellegzetes kétágú szakálla nélkül jelenik meg, fején hármas korona, kezében országalma és jogar. Mögötte halad a császárné, szintén hármas koronával és jogarral, udvarhölgyeinek kíséretében. A menet egy boltíves kapun vonul át, majd egy másikon keresztül folytatja útját lefelé, miközben elhalad egy nyitott erkély előtt – ez utóbbi ad helyet a második jelenetnek.
Ez utóbbi azt ábrázolja, ahogy Warwick earlje átveszi vagy visszaadja a császárnak a csúcsos, gótikus ereklyetartót, amely Szent György szívét rejti.
Jelzet:
Műtárgy típusa: kézirat
Anyag, technika: pergamen
A Zsigmond-kor egyéb tárgyi és képi emlékei